Talán te is gondolkodtál már azon, mi határozza meg, hogy egy adott zenemű egy adott előadása tetszik-e vagy sem. Nekem úgy tűnik, hogy alapvetően három tényező játszik közre. Ezek csökkenő fontossági sorrendben a következők:

• megszokás: melyik verziót hallod először, illetve a legtöbbet
• sznobizmus: melyik verziót játsza híres előadó
• szépség: az előzőektől függetlenül, melyik verzió a legszebb

Ha értékelni akarunk egy előadást, elvileg csak az utolsó szempontot vehetnénk figyelembe, a gyakorlatban azonban ez nyom a legkevesebbet a latban.

A Vájt Fül Projekt arra tesz kísérletet, hogy - legalább egyszer - mégis ez a szempont döntsön egy előadás értékéről. Ennek érdekében kiválasztottam egy művet (pontosabban műrészletet): Beethoven 14. cisz-moll szonátájának (op. 27/2, Holdfény-szonáta) első, Adagio sostenuto tételét. Azért pont ezt, mert kellően ismert (így nem kell vele hosszasan ismerkedni), kellően kedvelt (így nem kell egy rossz mű jó előadását keresni), kellő szabadságot ad az előadónak (így valóban van mit értékelni), és nem túl hosszú (így viszonylag könnyen felfogható, értékelhető, és összehasonlítható más előadásokkal).

A tétel összesen 4 verzióját lehet letölteni innen. A megszokás faktor csökkentése érdekében nem árt mindegyiket legalább két-háromszor meghallgatni. Így egyformán ismerős lesz mindegyik. A sznobizmus kizárását pedig az szolgálja, hogy a négy verzió csak számozva van, azaz nincs rájuk/beléjük írva az előadó. Ha szeretnél részt venni a kísérletben, amivel nemcsak az előadásokat, hanem magadat is tesztelheted (hogy pl. mennyire vagy sznob), szedd le az mp3-akat, hallgasd meg őket párszor, és töltsd ki a lenti kérdőívet írd meg a véleményed kommentben! Ha pedig van olyan ismerősöd, akit érdekelhet a téma, szólj neki is!

Fátyol Szilvia,
2004. szeptember 27.